Mátételke község Bács-Kiskun vármegye déli részén található nagy múltú település, amely a történelem folyamán többször újratelepült. Címere: álló csücskös-talpú pajzs kék mezeje a pajzsfőben vágott. A felső mezőben lebegő ezüst felhőfoszlányokból vörös ruhás, arany glóriás kiterjesztett ezüst szárnyú angyal látszik növekvőben, jobbjában arany markolatú, ezüst pengéjű pallost tart a feje fölé, baljával zöld pajzsot tart maga elé, melyen ezüst kereszt rajzolódik ki. A vágás alatti mező hasítással osztott, jobb oldalának zöld udvarán enyhén balra forduló magvető parasztember áll fekete, lehajtott karimájú kalapban, ezüstös ingben, fekete nadrágban és ezüst szíjú fekete bocskorban; nyakába akasztott barna kötényből, melyet bal kezével tart, jobbjával arany gabonaszemet szór. A bal oldali mező ugyancsak zöld udvarán jobbra néző, arannyal fegyverzett kétfarkú, ágaskodó vörös oroszlán lép jobbra, bal mancsán liliomos csúcsú arany jogart tart, jobb hátsó lábával vörös turbános, aranyos török harci sisakra lép.
A pajzs felső élén vörös bélésű, arany rostélyú, ezüst tornasisak fordul enyhén jobbra, rajta ötágú arany leveles-koronával. Foszlányok jobbról és balról vörös és arany.
A település valószínűleg a tatárjárás után egy pontosabban nem azonosítható Máté nevű birtokos tulajdona volt, aki itt templomot is építtetett, amiről az első okleveles említésben Mátyusegyháza néven fordul elő. Ez a templomos hely 1341-ben valószínűleg a mai községhatár nyugati részén állt Borsod szomszédságában (propter Borsod).
Középkori történetéből számos forrás tanúskodik, rendszerint hatalmaskodási jobbágyok is részt vesznek fosztogató, megtorló akciókban), a kunokkal kapcsolatos jogi ügyletek, amelyekbe olykor Ozorai Pipo hadvezér és Szilágyi Erzsébet nagyasszony is bekapcsolódott. A török harcok idején a nagyon elnéptelenedett birtok keleti felét az 1570-es években délvidékről érkezett rácok ülték meg, ekkor kaphatta ez a rész a későbbiekben használt Mateovics elnevezést, valamint a nyugati terület megtartotta az eredeti Máté(egy)háza elnevezést. A rácok ugyan a század végén továbbálltak, a Mateovics nevet azonban örökölték a török kiűzése során (1686) újra elpusztásodott helységbe betelepített dalmaták (bunyevácok).

A település csak 1904-ben nyerte vissza az eredeti tulajdonost idéző Mátételke elnevezést. A község lakosai az évszázadok folyamán elsősorban gabonatermesztéssel foglalkoztak, de a Kígyós-ér lecsapolásáig az állattartás is jelentős volt. Mivel az hajdan az őszi búza vetése, 1923-tól neves gazdakör működik itt, s a lakosság a szövetkezeti mozgalomból is kivette a részét, mindeme összefüggésnek szimbolizálására emeltük a címerbe a magvető gazdát.

A település a századok folyamán számtalan birtokos kezén fordult meg. Kezdetben a Bátmonostori Töttösök, majd a Kisváradiak, a Bormenissza polgár örökösök, Czoborok, Billardék a Grassalkovicsok stb. birtokoltak itt. A terület keleti felére (a község mai területét) 1747. október 28-án adományozta Mária Terézia a török elleni harcokban kitűnt Piukovics család János nevű sarjának, utódai, akik sokat tettek a község felemelkedéséért, a múlt század közepéig birtokoltak itt.
Az egykori birtokosokra , elsősorban a Piukovicsokra emlékezve került a címerbe az arannyal fegyverzett vörös oroszlán. Az oroszlán mancsában lévő Anjou-liliomban végződő jogar pedig azt idézi, hogy a falu az Anjou-korban már virágzó település volt. A község templomának patrónusa Szent Mihály arkangyal, akit a szent hagyomány „a mennyei seregek vezérének” tekint, s akinek oltalmában ma is ajánlják magukat a közösségüket római katolikus vallású lakosok, ennek a jegyében került a címerbe. A címer felett a sisak azoknak a helybeli hősöknek állít emléket, akik századok folyamán így az első és második világháború alatt is életüket áldozták a hazáért és a szabadságért. A sisakon a helyi autonómia, az önkormányzatiság kifejezése. A foszlányok a heraldika legelőkelőbb mázai: arany és vörös. Ezek jobbról és balról övezve a címert a jövőbe vetett hitet, a felvirágzás reményét és lehetőségét ígérik, amelyért a község szorgalmas és kitartó népe az eljövendőkben is dolgozni fog.

Szeged, 2004. július.
Barna Gábor
irodavezető

Címerszakértő és Tudományos-Kulturális Iroda
Dr. Szegfű László